Talán a tanári végzettségem miatt vagy talán épp ezért lettem tanár, de valahogy mindig örömet okoz, amikor valaki a segítségemmel, támogatásommal valamit megtanul, abban fejlődik és abban aztán egyre inkább sikereket ér el.

Ezért találtam ki ezt a kurzust, tanfolyamot, ahol játékos formában, gyakorlás gyanánt próbálhatjátok ki magatokat az ismerkedés, kapcsolatépítés, kapcsolat fenntartásának területén.
A gyakorlással tapasztalatokat tudtok szerezni, jobban megismeritek a másik nemet és egyben önmagatokat is, könnyedebben, lazábban tudjátok megélni az életnek ezt a területét is. A gyakorlatok játékosak, sokszor viccesek, mégis úgy állítottam őket össze, hogy sok mindenről tudjatok személyes tapasztalat útján meggyőződni.
Angol nyelvtanárként hamar észrevettem, hogy a sikeres nyelvtanulást nagymértékben elősegíti, ha a témákat mozgásos formában, megélt szituációk keretein belül vesszük át, így a nyelv használata, a tanulás sokkal valóságosabb és hatékonyabb és még az idegen nyelv használatától való gátlásosságot is könnyen levetkőzik a tanulók.
Innen jött az ötlet, hogy az ismerkedés, kommunikáció terén is nagy előnyt jelent az a magabiztosság, amit hasonló helyzetekben történt gyakorlás során megszerezhetünk.