“If you are going through hell, keep going.” (Ha a poklon mész keresztül, csak haladj tovább!)
Mondta Winston Churchill. Ha valaki, akkor Ő sokat tapasztalt, és nagyon tömören kimondta a lényeget. Én a pedagógusi vénám miatt mindig mindent hosszasan és részletesen magyarázok, mert biztos akarok lenni benne, hogy érthető. Sokszor többször is elmondom ugyanazt. Dolgozom rajta.
Sokan kérdezik tőlem, hogy hogyan csinálom, adjak nekik is abból a bogyóból, amit szedek, hogy ilyen jól érzem magam a bőrömben, hogy engem többnyire valaminek örülni látnak és nem annyira szomorkodni. Persze minden érzésnek helye van, az összeset fontos megélni, jönnek és aztán mennek. De a boldogság igazából nem nehéz. Megmondta Churchill, ha a pokol, amerre jársz, csak haladj tovább. “Csak csináld”! (A.J. Christian)
Az örömtelenség első és leggyakoribb oka, hogy belenyugszunk abba, hogy nem jó. Talán észre sem vesszük, ahogy mondani a szokták, a halnak sincs fogalma arról, hogy ő a vízben él. Pedig tovább is lehetne sétálni. Van egy nem örömteli munkahelyünk, egy rossz házasságunk, egy kellemetlenkedő, nem igaz barátunk, egy barátságtalan lakásunk, bármi és mi ettől szenvedünk. Pedig lehetne új munkahelyet találni, elválni és mással összekötni az életünk, új barátot találni és a régi kezét könnyedén elengedni, máshova költözni, de mi beletörődunk, hogy nem jó és szenvedünk tovább. Ilyenkor szokták mondani nekem, hogy “könnyű neked” amit én nem szoktam érteni, miért lenne nekem könnyebb? Ez csak amolyan védekezés a nem cselekvésre. Persze értem, vannak olyan helyzetek, amikor a továbbsétálás árát nem akarjuk megfizetni. Ezt értem. Nagyon nehéz volt ezt a munkahelyet is megtalálni, nehéz új ismereteket elsajátítani, hogy több lehetőség nyíljon a számunkra,, nem időszerű a váltás vagy végülis jó asszony a feleségem, olyan nehéz manapság párt találni, két kicsi gyerekünk van, nem akarom őket apa nélkül hagyni vagy drága az ingatlanváltás, nem költözünk máshova. Ha leültünk, vagy inkább sétáltunk rá egyet, átgondoltuk a helyzetet és valamilyen érvek mentén hoztunk egy döntést, ezzel még nincs vége. Minden döntésnek ára van, azt ugyanúgy meg kell fizetni, a boldogságba ugyanúgy bele kell tenni a “munkát”, bármi is a döntés. És ugyanúgy lehet az örömben élni a körülményektől függetlenül, bármi is van. Minden körülmény tűnhet elviselhetetlennek, amíg nem látunk valakit ugyanilyen vagy rosszabb körülmények között boldognak lenni.
Maradjunk egyetlen példánál most a sok közül. Úgy érezzük, hogy boldogtalanok vagyunk a Nő mellett (a Férfi mellett), akivel élünk. Ezen írás kereteibe most nem fér bele, hogy a továbbiak eldöntéséhez szempontokat tudjak adni, a párkapcsolatok ráadásul tényleg az a terep, hogy ‘abba még a Jó Isten sem lát bele’ (A.J. Christian), nem, hogy azt bárki eldönteni tudja. Drága nagymamám szokta volt mondani, hogy engem egyszer lehet megütni, mert én onnan megyek, pedig ő tényleg élt nehéz éveket a háború idején, amikor nem volt könnyű összecsomagolni sem. A döntés persze legtöbbször nem ilyen egyértelmű, ennek a témának több szakember is szentelt már anyagokat, hogy mikor érdemes menni és mikor inkább maradni, de ez mindig egyéni mérlegelés tárgya. Vagy inkább egyéni megérzés tárgya.
De az biztos, hogy akármelyik utat is választjuk, lesz vele feladat. Hogy pontosan mire is számítsunk, ez majd egy követekező írás témája lesz. Egyelőre elég nekünk Churchill tudása, ’keep walking’.