Életem egyik nagyon örömteli találkozása volt az a férfi, aki azt a tanácsot adta nekem, hogy az a baj Velem, hogy mindenkire nyitott vagyok. Hogy nem szűröm a férfiakat, a potenciális partnereket, hanem mindenkit befogadok. És hogy az lenne a jó, ha úgy választanék a férfiak közül, hogy előtte a mindenben is hibát kereső, szőrszálhasogató barátnők szigorúan vizslató szemei előtt kellene vizsgáznia minden férfinek mielőtt a színem elé járulhat egyáltalán.
Emiatt néhány hónapig komolyan lelkiismeretfurdalásom volt, mert amúgy nagyon is becsülöm az illető meglátásait, ahogyan a világot elemzi és amit elért, ezért azt gondoltam, hogy ez valóban probléma bennem, egyfajta hiba. De aztán jobban átgondoltam és rájöttem, hogy végülis a nyitott szív lehetőséget ad a másiknak arra, hogy megmutassa, hogy milyen valójában, hogy mennyire értékeli azt a szívet, hogy mennyire találja értékes helynek. Van, akinek csak annyi, hogy becsörtet sáros cipővel, mindenhova benéz, használ ott ezt-azt, próbál úgy tenni, mint akinek fontos az egész, majd tovább csörtet egy következő szívhez. Végülis sokkal jobb, hogy ez hamar kiderül, mint ha sokáig kellett volna küzdenie a bejutásért, aztán úgyis csak akkor mutatkozik meg, ha már ott van, hogy mennyire találja szépnek és különlegesnek azt a helyet, ahova bebocsátást nyert, vigyáz-e arra, ami ott van és hozzá szeretne-e tenni a szépségéhez, gyönyörködni akar-e benne vagy csak a bejutás volt a lényeg, használja, de igazából nem értékeli és tovább áll. Igazából ez a világ legjobb tesztje, ebből derül csak ki igazán minden. Amíg az ajtó zárva, addig úgyis mindent megtesz, szépeket mond, fűt-fát ígér, addig a valódi énje úgysem látszik. Ha már belépett, akkor látszik csak az igazi lénye. Legrosszabb esetben végül kicsit kell takarítani, rendet tenni, felújítani, kifesteni, újradíszíteni, amitől csak még szebb, még csodálatosabb hely lesz az a szív.
Aztán, van, aki olyan, hogy az a szív neki pont egy csoda, és bár ugyanolyan könnyedén lép be, de mégis csak ámul-bámul, és ujjong az örömtől, hogy milyen csuda helyre került és nem győz vigyázni rá és mindent elkövet, hogy abban a szívben csak még több szépség és öröm nyíljon, mert neki is ez a boldogság.
Az, hogy valaki milyennek találja azt a szívet, az nem azon fog múlni, hogy mennyire nehéz volt oda bejutni. És megfordítva, lehet a szigorú szemlélő ki nem nyitná a szívét egy olyannak, aki nem annyira lelkesen szeretne ott lenni, de aztán lehet pont ő lesz az, aki igazán megbecsüli annak a szívnek minden kis rezdülését. Amikor egy egyetemi ösztöndíj révén Manchesterben tanultam még a kilencvenes években, akkor egyik hétvégén York városába tettünk kirándulást. Az ott található katedrális kívülről talán nem is tűnt olyan feltűnően szépnek, emlékeim szerint nem túl különleges lelkesedéssel nyitottam ki a nagy fa ajtót, hogy a templomot belülről is megnézzem. Viszont azt a pillanatot, azt sosem felejtem el. A kezem ott ragadt az ajtó kilincsén, el sem tudtam engedni, a hirtelen magával ragadó látvány hosszú percekre bénított meg, az utánam érkező látogatók engem kerülgetve jutottak csak beljebb. Csak álltam ott mozdulatlanul és bámultam a meseszép, hófehér, gótikus íveket, ahogy kötegekben rohannak az ég felé, hogy valahol a magasban kapcsolódjanak össze. Az a templom elvarázsolt, azóta sem láttam olyan gyönyörűt, soha nem történt velem, hogy egy hely ennyire magával ragadott volna, a nap hátralévő részét ott töltöttem, nem voltam képes eljönni, csak a busz indulásakor. Hát valahogy így van ez. Pedig sosem küzdöttem, hogy ebbe a York-i katedrálisba egyszer valahogy bejussak, csak az élet hozta. Milyen jó, hogy nem volt zárva az ajtaja.
Persze olyan is van, hogy egy könnyedén megtalált szívet valaki nem becsül és aztán csodálkozik, ha a sokadik nemtörődöm pillanat után a szív bezárul, utána persze mindent elkövet, hogy újra nyílásra bírja, csak a bölcs szív ilyenkor már tudja, hogy a bejutás után végül úgysem tud majd máshogy cselekedni, hisz ez az ő jelleme, ez az ő viselkedése, neki ez igazából nem érték és ezért nem nyílik a szív már semmilyen szíre-szóra. De mindezt csak úgy tudhatja meg az a szív, ha először mindenki előtt nyitva áll, hogy aki betér, az bizonyíthasson. Ezért jobb, ha a Nő nyitott szívvel él, mert nem is tud máshogy, igazából úgyis a kinyílás a valódi lénye, ez élteti.