mert igaz a mondás, hogy nem azt látjuk, amit nézünk.
Sétáltatom a kutyát. 😊 Szinte ugyanazokat az utcákat járjuk minden nap, sőt még a kutya előtt is hosszú évekig sétálgattam ugyanezen a környéken, konkrétan ebben az utcában valószínüleg minimum már százszor elsétáltam ezen házak előtt, de talán többször is.
A múltkori reggel épp bandukolunk, amikor is az egyik házból egy középkorú mosolygós asszonság lépett ki és haladt a kapu felé. Megnéztem, hangos jó reggelt köszöntem, mégiscsak kevés ember van az utcán kora reggel, ilyentájt szinte senki, furcsa is lenne csak úgy figyelmen kívül hagyni egymás jelenlétét.
Ekkor vetődik a pillantásom a kertre, a kertnek is egyetlen részletére, minden emberi logika szerint már ezerszer látnom kellett volna azt a kopottas követ, amely alatt tábla tájékoztat, hogy ezt a követ bizony 1691-ben használták határkőnek és 96-ban találták meg. Ha nem álltam ez előtt a kő előtt vagy százszor, akkor soha. Mégsem láttam. Pedig számomra a múlt valahogy mindig érdekes.
Vajon hány dolog, hány ember van az életünkben, ami, aki nekünk sokat adhatna és mégsem látjuk meg? Nézzetek most jól, nagyra nyitott szemmel, nagyra nyitott szívvel körül !