Tudom a tutit :)

Sétáltatom a kutyát a hegyen. Ez mindig nagyon jó. Sok dolog mellett azért is, mert a hegyen mindig vannak más kutyások is, akikkel mindig valahogy szóba keveredik az ember.

A ma reggeli téma, szinte már közhely, nincs is más téma mostanában, a Covid volt. Egy kedves 4o-5o körüli kutyás, a hegyen is atombiztos FFP maszkot viselve érdeklődött, hogy nekünk milyen is volt a betegség lefolyása. Miután viszonylag enyhe tünetekről számoltam be, a témát lezáró gondolata a teljes magabiztossággal és a szemeiben uralkodó félelemmel elmondott ítélet volt, mely szerint nem is a betegség, hanem az utóhatásai szörnyűek. És láttam rajta, hogy ettől nagyon fél.

Eközben eszembe jutottak másokkal folytatott beszélgetések, van aki az életét feltenné rá, hogy ez egy egyszerű nátha, csak az egész fel van fújva.

Valahogy az a gondolat, hogy ez a betegség minden embernél MÁS, ez nincs benne a fejünkben. Mindenki valamilyennek akarja látni ezt a vírust és ahhoz a képhez ragaszkodik. Senki nem hiszi el azt, ami pedig a tény, hogy a betegség lefolyása mindenkinél más. Van, akinek még egy tüsszentés sem jelzi a vírusfertőzöttség meglétét és van, aki pár óra alatt a kórházi lélegeztetőgépen köt ki. És igen, van akinek komoly szövődmények az utóhatások és van, aki azt is elfelejti szinte, hogy valaha Covid fertőzött volt.

Erről rögtön eszembe jutott egy kulcsmondat az egyik tanáromtól, mely szerint „mindig mondom a pácienseknek, hogy attól, hogy pszichológus vagyok, még nem látok bele a fejedbe”. Mi ezt mintha nem vennénk észre 😊  Valahogy azt a gondolatot, hogy bármilyen élmény, történés, életesemény mindenkinek MÁS, azt valahogy nem értjük. Azt gondoljuk, hogy ha én valamit gondolok erről, ha én ezt valahogy megéltem, ha ez velem így történt, akkor az az összes többi emberrel is pont ugyanígy van, az ő fejükben, az ő érzéseikben ugyanaz van, ők ugyanazon mennek keresztül. Pedig nem. Az ő fejükben legtöbbször más van. Ezért van az, hogy sokszor sajnálunk másokat az életük miatt, miközben ők nagyon is jól érzik magukat abban az életben vagy éppen irigyelünk egy életet, miközben abban a másik nem is boldog.

Ki kell nyílni arra, hogy inkább kiváncsian meghallgassuk egymást, egymás élményét, tapasztalatát, érzését mielőtt a mi elképzelésünket rá akarnánk erőltetni az ő helyzetére. Ha elég nyitottan állunk másokhoz, rájöhetünk, hogy az a ritka alkalom, amikor ugyanazt éljük meg, amikor ugyanazt gondoljuk.

Oszd meg másokkal is ha tetszett:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük