Sokszor kérdezitek az anyával való kapcsolat rendbetételét, hogy hogyan lehet ott helyre tenni a dolgokat.
Az anya dolog nehéz ügy. Azt hiszem nekem, ha valamiről, akkor erről teljes létjogosultságom van írni, mert ha valakinek, akkor nekem nagyon terhelt és nehéz kapcsolatom volt édesanyámmal, a születésem, sőt a fogantatásom pillanatától kezdve. Senkinek nincs tökéletes anyukája. A bántás, szeretetetlenség mértéke mindig más és más és az is, hogy az egyén ezt hogyan tudja kezelni. Van, akinek egész durva élmények sem hagynak mély nyomot a lelkében és van, aki számunkra egész aprónak tartott okból jár évekig pszichológushoz, mert nem tudja magát túltenni azokon a szavakon, tetteken. Ezért annyira nehéz bármi okosat is mondani egy anyai bántásban vagy elhanyagolásban felnőtt embernek. Nem is szeretnék.
Inkább elmondom, hogy nekem mi segített. Ahogy írtam, nekem is meglehetősen terhelt volt a kapcsolatom édesanyámmal. Már felnőtt koromban tudtam csak túlhaladni az eseményeken, és ott is csak jópár felnőtt év után tudtam felnőni a változáshoz. Hogy nekem mi segített? Több dolog. Egyrészt az, ami más helyzetekben is sokat tudott lendíteni rajtam, az amikor azt felfogtam aggyal, hogy mindenki másra képes, mást tud. Hogy nem várhatjuk el senkitől, hogy mindazt tudja, mindarra képes legyen, amit mi tudunk. Hogy mindenkinek más a nehéz, hogy nekem egy Marathont lefutni sem menne most, míg Szőnyi Ferenc, 54 évesen 480 !!! km-t futott a Himalájában 5ooo méteres magasságokra felszaladva. Neki egy Marathon semmi. Lehet, hogy az a tíz kilométer, amit én eddig életemben egyhuzamban lefutottam, az másnak egy elérhetetlen csodának tűnik, mert még a busz után is nehéz. Ezt egy óriási tudás megérteni. Ezt végiggondolva, az ember megérti azt is, hogy az ő anyja pont annyira volt képes, annyit tudott adni, amennyit adott. Egy életet biztosan adott, hisz azt éljük. Ez már egy óriási lehetőség, ő volt a csatorna, amin ide tudtunk jönni.
Azt is meg kell érteni, hogy attól, hogy az én anyám volt, hogy anya lett, attól még nem lett egy szent vagy egy robot vagy egy érzelmi zseni, aki mindig tudja, hogy mikor mit kell tenni és képes is azt megtenni. Aztán rájöttem arra is, hogy én sem vagyok másmilyen . Ha ideges vagyok kiabálok, odacsapok az asztalra dühömben és ha csalódott vagyok vagy frusztrált, én is mondok olyat a másiknak, ami fáj. És egy másik valaki még ennél sokkal durvábbakat is tud tenni, miért lenne védettebb ő egy adódó impulzustól? Ő pont ott van, ahol, és bárki akár egy gyilkos is lehet, ezek akkor is csak szintbeli különbségek, a lényeg, a folyamat ugyanaz. Miért várható el, hogy anyám az ő sorsának nehézségeivel küzdve olyan legyen, mint a Vekerdy Tamás. Csak a Vekerdy Tamás tudott úgy bánni a gyerekeivel, ahogy a könyveiben leírta. Vagy talán ő sem. Mindenki más és máshogy tud.
Aztán arra is rájöttem, hogy nekem Ő csak egyetlen szerepben létezett, abban, hogy ő az én anyukám. És hogy ebben a szerepben mit csinál velem. Nem láttam az ő lényét, valahogy vak voltam arra, hogy neki azért az anyaság részén kívül még van élete. nem láttam, hogy ő pl. egy Nő, akinek vágyai, álmai vannak, hogy szerelmes is lehet, hogy esetleg munkahelyi problémái vannak, vagy megfordul-e a fejében, hogy mit kezdjen az életével, hogy mire vágyik igazán. Ez is egy segítség volt, arra rájönni, hogy ez az Ember, aki történetesen az én anyám volt, lehet, hogy nem is azért született ide, nem is ez volt a fő vállalása, hogy az anyai szerepet eljátssza, lehet ezt csak úgy mellékesen vállalta be.
Aztán arra is rájöttem, hogy igazából hálás lehetek érte, hogy úgy bánt velem, ahogy, mert akkor most nem tudnék úgy értékelni pillanatokat, hisz a vele töltött évek után minden olyan csodálatos lett. Mindig arra gondoltam a nehéz évek után, egy felszabadulás volt, amikor eljöhettem otthonról. Onnan valahogy az egész élet egy varázslatos hellyé vált a számomra, ahol nem kínoz senki. Mennyivel szerencsésebb állapot, mint akinek csodálatos gyerekkora volt és utána az egész világ egy rettegésre okot adó hely az otthon melege és védettsége után.
Hirtelen ennyi fért bele, ha bárkinek van még ide gondolata, örülnék, ha megosztaná.