Hogy az élet mindig ugyanazokat a helyzeteket hozza elénk sok-sok különböző területén, de a lényeg sokszor ugyanaz.
Lakást kerestem, nézegettem a hirdetéseket. Több lakás is szimpatikus volt, kiválasztottam párat és elkezdtem hívogatni a számokat. Egyik csengetést egy negyvenes hangú ingatlanközvetítő hölgy veszi fel.
Gondolom kicsit megfáradt a sok lakásturista érdeklődő látogatásaitól, amelyekhez mindig neki kellett asszisztálni minden nyereség nélkül. Ezért eleve a túlhajszoltak ingerültségével kezdi a beszélgetést, hogy ez nem ám olyan lakás, amire én gondolok, ez nincs annyira közel a metróhoz, csak akkor nézzem meg, ha tényleg érdekel, mert ő nagyon elfoglalt, sok lakást árul, és feltétlen tudni akarja, hogy komolyak-e a szándékaim.
Csendben hallgattam és közben arra gondoltam, hogy hát kérem ha nem nézem meg, akkor honnan tudnám, hogy komolyak-e a szándékaim? Anélkül, hogy tudnám, hogy milyen az a lakás. Honnan tudnám ezt előre megmondani? Ennek a szakmának természete, hogy sokan jönnek megnézni egy lakást és sokaknak nem tetszik ezért vagy azért, aztán lesz majd valaki, aki megveszi. Remélhetőleg.
Milyen érdekes, hogy hányszor gondolkozunk ugyanúgy, mint az ingatlan közvetítő hölgy. Rögtön tudni akarjuk, hogy a másiknak komolyak-e a szándékai. Még arra sem hagyunk időt egymásnak, sőt saját magunknak sem, hogy egy ismerkedésnél magunkkal ragadjon minket a másik személye. Hogy hasson ránk a másik humora, kedvessége, udvariassága, tanultsága, faragatlansága, egyenes beszéde, szenvedélye, bármi, nem hagyjuk, hogy vigyen az ár és megéljük közösen, amit az együtt töltött idő titka tartogat.
Helyette azonnal követeljük a másiktól, hogy nyilatkozzon, hogy komolyak-e a szándékai. Hát honnan tudná szegény, esélyt sem adtunk neki, hogy önfeledten eltöltsön velünk pár percet, mi már rögtön tudni akarjuk, hogy ő komoly-e. Ráadásul ki a fene akar komoly lenni? A munkában a komoly főnök, a komoly beosztott, felelősségteljesen végzi a munkáját, otthon a komoly szomszéd, nem zajong, nem hallgat hangosan metált, az óvodában a komoly szülő, mindig rendesen öltözteti a gyereket és sosem viszi pocsolyában sarazott cipővel a tiszta ovis folyosóra, anyukájának komoly gyereke, rendszeresen látogatja, a boltban komoly vevő, nem csak szórakozik az eladóval, aztán meg nem vesz semmit, az étteremben komolyan étkezik, nem valami szedett-vedett kaját rendel és még sorolhatnám.
Hát legalább egy ismerkedésnél lehessen az ember komolytalan. 🙂 Minimum ott. 🙂 Persze tudom, hogy már sokszor volt, hogy úgy éreztük, hogy hiába hívtuk meg a kis csinos hölgyet koktélozni, csak játszott velünk és hányszor is öltöztünk már fel dögösbe egy randi kedvéért, aztán úgy tűnt el a férfi a távolban, mint az oszló reggeli pára.
Pedig ezek a pillanatok sosem feleslegesek, addig is éltünk az életünk adta lehetőséggel. Meg kell tanulnunk élvezni életünk egyperces vendégeit, meg az ötperceseket, a pár hétig velünk lévőket, az összes történetet, úgy ahogy megtörténnek és nem úgy ahogy mi akarjuk őket megírni. És mindjárt öröm lesz a komolytalan is, hisz egy másik emberrel lenni mindig különleges, új élményeket hoz, megismerhetünk egy másik univerzumot és az egy csoda, akkor is, ha nem örökké tart.
Arról nem is beszélve, hogy lehet van egy barátja, akinek jövő héten bemutat, és az egész komoly 😀 lesz.