Lehettem olyan 1o vagy 12 éves, hatodik osztályos kislány. Édesapám új otthonában töltöttem a nyár jelentős részét. Igazából nem volt ez új, csak nekem, hisz a ház jó régen épülhetett, L alakban nyúlt el a kertben és az akkoriban szokásos hosszú sufnisor keretezte a kert végét.
A sufni egy régi fogalom, manapság nem igazán ismert, nem tartozik a modern építkezési kultúra elemei közé. Fából, esetleg puszta téglából tákolt, építménynek alig nevezhető valami, esetleg pici ablakkal vagy anélkül, csupán a deszkák rései között beszűrődő napsütés világítja a táncoló porszemeket és a felhalmozott kacatok kusza halmait. Szép nyári nap volt, egyedül voltam otthon és unalmamban meg némi kalandvágyból felderítést végeztem a félig már kiürített sufnik során. Egyikben régi cipők garmadája, poros zsákok és miegyéb társaságában egy poros könyvespolc, rajta jó sok könyv hevert. Böngészgetni kezdtem a címeket, csak úgy céltalanul futott a szemem a betűkön, amikor megakadt a tekintetem egy címen, ‘Három testőr Afrikában’. Ki tudja miért, talán korábbi olvasmány élményem Dumas hasonló című regénye vagy csak a kalandosnak tűnő cím miatt, de finoman kihúztam a könyvet a poros halomból és olvasni kezdtem. Aki már olvasott Rejtő könyvet annak nem kell magyaráznom, hogy mi történt. A könyv beszippantott, elvarázsolt, fejest ugrottam egy másik világba, alvilági figurák társaságában kalandoztam egy távoli sivatagi garnizonban és onnan napokig nem voltam hajlandó kijönni. Egyik Rejtő könyvet olvastam a másik után, és aztán előlről megint az összeset, életemben akkor először. Csodálatos találkozás volt.
Ami a legcsodálatosabb volt, hogy én akkor még soha semmit nem hallottam Rejtő Jenőről, sem a könyveiről. Senki nem beszélt róla a lelkes tűzzel a szemében, nem tudtam, hogy mennyien rajonganak érte, hogy milyen viták folynak a műveiről, hogy az képvisel-e irodalmi értéket vagy sem, nem hallottam az elhíresült idézeteket, hogy ‘Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan’, szóval semmit. És így tisztán, semmit nem várva, semmilyen szabályt nem követve, csak úgy a semmiből elkapott az élmény és magával ragadott.
Igazából így lenne csodálatos egy ismerkedés, barátság, kapcsolat elindulása is. Ha ilyen tisztán, nyitottan tudunk belelépni, ha nincsenek előfeltevéseink a másikról, aszerint, hogy hol találkoztunk, mit hallottunk már a másikról, milyen csomagolásban találunk rá, mit gondol a társadalom, hogy értékes-e, megfelelő-e. Nem találgatjuk a kora vagy a foglalkozása vagy a születési helye vagy bármilyen más általunk igaznak vélt feltevés alapján, hogy megfelelő lesz-e pont nekünk, hanem csak beleugrunk a másik ‘elolvasásába’ és engedjük, hogy az élmény magával vigyen. Milyen szép dolgokat olvashatnánk szinte minden nap …