Tanuljuk egymást !

Annyi mindent nem értünk egymásról. Sokszor ott bukik el egy párkapcsolat, hogy valahogy nem értjük, hogy a másik azért viselkedik, cselekszik úgy, ahogy, mert ennyire képes. Hogy hiába is várom tőle, hogy magától tudjon dolgokat, ő mindazt, ami esetleg nekem természetes, na azt ő nem tudja. Nem képes rá.

Hajlamosak vagyunk általunk sem felismert elvárásokkal élni. Még csak fel sem ismerjük, hogy nem a másikat értékeljük, olyannak amilyen, hanem elvárunk dolgokat, amiről mi azt hisszük, hogy az teljesen természetes. És, amikor nem teljesül az elvárás, akkor eleve a másikat hibáztatjuk, okoljuk, dühösek vagyunk rá és haragszunk. Mert nem értjük, hogy ő azt nem tudja. Úgy érezzük, hogy direkt a mi bosszantásunkra csinál vagy nem csinál, mond vagy nem mond valamit a másik. Pedig pusztán azért, mert nem tudja máshogy csinálni. Egy párkapcsolatban sosem vagyunk ilyen türelmesek. Hányszor hallani a tipikus mondatokat, hogy nem igaz, hogy ezt nem érti, hogy miért nekem kellene ezt elmagyarázni egy felnőtt embernek stb.

Amikor egy kisgyerekkel az orvosi rendelőben várni kell, akkor mindenki tudja, hogy az nem fog működni, hogy ülj le ide és maradj csöndben. Mert egy ötéves nem tud csendben maradni csak úgy. Ezt valahogy mindenki érti, és nem is várjuk el egy ötévestől, hogy ezt simán meg tudja valósítani, hiszen értjük, hogy ezt ő még nem tanulta, nem gyakorolta, nem értette meg. Jó esetben. Most hagyjuk azokat a szülőket, akik már a gyerek felé is irracionális elvárásokkal élnek és ordítanak a rendelőben. Normál körülmények között ilyenkor leülünk és elmeséljük az ötévesnek, hogy tudod kisfiam ez egy orvosi rendelő, nézz körül csupa beteg kisgyerek ül itt és mindet meg fogja gyógyítani az a kedves doktornéni, aki emögött az ajtó mögött dolgozik. Nézd meg, az a kisgyerek milyen piros arcú, biztos lázas, az a kislány hogy köhög, neki a torka fáj, az a baba pedig mennyit tüsszög, biztos náthás. Ők majd mind bemennek a doktor nénihez, aki majd meghallgatja a tüdejüket, megnézi a torkukat és meggyógyítja őket. De ahhoz itt kinnt bizony csendben kell maradni, hogy ne zavarjuk a doktor nénit meg a többi kis beteget sem. Gyere, hoztam könyvet, nézegessük az állatos képeket. És milyen érdekes, a gyerek csendben ül és olvasgatja velünk a mesekönyvet, de persze, ha látjuk, hogy már sok volt neki az ücsörgés, akkor elsétálunk vele a folyosó másik végébe és megnézzük,hogy arra mit találunk. De nem haragszunk a gyerekre, hogy nyughatatlan, hanem megértjük, hogy ő ezen a szinten van, hogy az egy helyben ülésben segítenünk kell neki.

Igen, ha a másik valamiben nem annyira ügyes, odafigyelő, empatikus, akkor el kell neki magyarázni apránként, lépésről-lépésre, hogy valami miért nem jó úgy, ahogy ő csinálja. És meg kell neki mutatni, hogy hogyan tudja másképp. Türelemmel. És ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor rájöhetünk, hogy biztos, hogy a partnerünknek is vannak olyan képességei, tudása, tapasztalata, hangulatai, ami nekünk újdonság és megtanulhatjuk tőle.

Oszd meg másokkal is ha tetszett:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük