Olvasgatjuk a közösségi oldalakat. Figyeljük, hogy ki merre járt, ki milyen virágot látott, ki mit evett, milyen volt a naplemente, hogyan ölelte a gyermekét, meglátogatta a nagymamát, sütit sütött, bármit. És figyeljük nem csak a híresen szép modellek vagy a királyi család hétköznapjait, de a szomszédot, a barátnőt vagy akár csak a távoli ismerősök életét.
Persze azt már tudjuk, hogy ez mennyire aláássa az ember önbecsülését, úgy érzi, hogy mindenki más sokkal érdekesebben, tartalmasabban él, rögtön elkezdjük hasonlítgatni az életünket a többiekével. Erre már sokan rájöttek, ezért van, aki a kimondottan rosszul sikerült süteményét, a szomorú pillanatait, vagy az éppen rosszalkodó, undorítóan viselkedő kutyáját örökíti meg a számunkra, hogy lássuk, hogy nem csak a tökéletesnek látszó élet az élet. Most nem arról szeretnék írni, hogy vajon jó-e, hogy ennyire belefolyunk egymás életébe, hogy ennyi mindent megosztunk egymással vagy hogy ennyi időt töltünk a világhálón, ez már egy okafogyott kérdés, a világ most így működik és ezen az úton is halad tovább, sosem szabad sajnálni, hogy már nem kőbaltával rohangálunk a mamutok után. Úgy, ahogy a saját életünknek, az emberiség történetének is megvannak a saját szakaszai és mindegyik szakasznak van létjogosultsága.
Most inkább az jutott eszembe, hogy próbáljuk ki, hogy a figyelmünket, ha csak egyetlen napra is, de ajándékozzuk oda saját magunknak. Még csak nem is kell mindenki számára hozzáférhetővé tenni, csak legyen egy nap, amikor a reggeli szemkinyitás pillanatától az esti szembecsukás pillanatáig magunkról készítjük a képeket és a videókat. Lehet akár gondolatban is, de lehet a valóságban is. A lényeg, hogy naponta többször is álljunk meg egy pillanatra, nézzük meg, fényképezzük le, akár gondolatban, bármi is az, ami éppen velünk történik, ahogy éppen érezzük magunkat, amit éppen megélünk. Este vegyük elő a képeket és nézzük végig mindazt, ami a mai napról képre, videóra került. Nézegessük kicsit a saját életünket, figyeljük meg benne saját magunkat. Meg fogunk lepődni, hogy van olyan érdekes, mint bárki másé, akiét olyan lelkesen követjük. Élvezzük ki kicsit a látványt, figyelgessük meg kiváncsian ennek az embernek a megörökített pillanatait, legyen a mai nap az övé a figyelmunk sugarában.